Egy hétvégén értesített vezető beosztású kollégám - illetve rajtam kívül még sok érintettet - a váratlan, megrázó hírről, hogy Gyönyörű Imre, csapatunk fontos tagja, közmegbecsülésnek örvendő munkatársunk elhalálozott.
Tudtuk, hogy beteg, de úgy gondolom, sokan nem ismertük valódi súlyát betegségének.
Szubjektív emlék: Imre szinte már feddőn, de jogosan kifogásolta, mikor üzemvezetőként hozzá, az ő vízműtelepére szinte utolsó állomásként sikerült eljutnom. Ennek oka az volt, hogy az idő hiánya, a feladatok tömege miatt inkább oda igyekeztem, ahol a gondok és a közvetlen vezetői jelenlétet igénylő feladatok voltak. Sáránd sem volt a nyugalom szigete, de Imre szemünk helyett szemünk, kezünk helyett kezünk volt igényes csoportvezetői tevékenységgel, jelenléttel támogatva. Így a látogatás a helyben jól kezelt megoldások miatt mindig csúszott időben, bár jellemzően vidékre tartva útvonalba is esett volna. Szinte meglepett milyen lelkesedéssel és büszkeséggel, önérzettel mutatta be végre a telepét és helyi munkáját. Jogosan volt rá büszke. Az üzem és a helyben végzett igényes munka a keze nyomát viselte és viseli mai napig. A pedáns módon kezelt, tiszta, gondozott telep, annak ismerete, kapcsolat a helyi lakossággal, munkatársakkal, az önkormányzattal példa értékű. Sárándon nem csak „vízműves” volt, hanem a település köztiszteletben álló lakója, szereplője is, ami a Debreceni Vízmű Zrt. szolgáltatási kultúrájának színvonalát, elismertségét is növelte. A szememben Imre megtestesíti a „vidéki”, „térségi” „vízművességet”, ahol a napi kötelességszerűen végzett munkaidővel és azzal kapcsolatos munkaügyi szabályokkal behatárolt munkavégzésen túl a hivatástudat a mindennapi élet része, és fontos szegmense, ami önbecsülést ad a tisztességesen, felelősen végzett munka érzésével, örömével. Akik ismerték, azoknak külön nem kell megtennem, mert tudják, de akik nem ismerték – és különösen az ifjabb generációnak – ajánlom példaként.
Munkahelyi vezetőjével beszélve úgy tudom, nem akarta, hogy betegségében meglátogassák munkatársai, mert büszke volt és azt szerette volna, hogy ne a gyenge, beteg és haldokló emléke, hanem a tettre kész, határozott munkatárs emléke maradjon fent.
Teljesítsük kérését és így emlékezzünk rá! Nyugodjon békében!
Dominyák Csaba
Ivóvízágazati főmérnök
