kell félni, nagyon jó minőségű a debreceni csapvíz

Kevés csapvizet isznak a debreceniek, pedig a vezetékes víz van olyan jó, és még olcsóbb is mint a bolti – így látja a Vízmű vezetője.

A debreceni víz kiváló, egészséges, nagy mennyiségben is nyugodtan lehet fogyasztani – mondta Ányos József, a Debreceni Vízmű Zrt. vezérigazgatója a Debrecen Televízió Zöldkamera című műsorában. Hozzátette, ahogy a soproninak, vagy a fővárosinak, úgy a debreceni vezetékes víznek is megvan a sajátos íze – sőt, a városon belül is lehet különbséget tenni.

Illusztráció

Mivel utaztatni kell egy vezetékrendszeren a vizet, nem mindegy, melyik városrészben fogyasztják. Ott, ahol gyorsan frissül, keveset van a vezetékben, jobb az íze, ahol pedig nagy átmérőjű vezetékben, hosszabb ideig tárolják, kissé állottabb – főleg, ha olyan házban fogyasztják, ahol a belső vízhálózat évtizedek óta nem volt kitakarítva, fertőtlenítve.

Az évtizedek során a vízhasználati szokások is jelentősen átalakultak. Korábban egy főre vetítve több mint kétszáz litert kellett számításba venni naponta, ehhez képest Debrecenben tavaly az egy főre jutó átlagos vízfogyasztás alig haladta meg a 100-110 litert. Egy kisebb faluban ez a szám pedig olykor még a hatvan litert is épphogy eléri.

- A vízvezetékek korábban olyan átmérővel épültek, amik a nagy mennyiségű vízhasználatot is lehetővé tették. A nyolcvanas évek vége felé a városban voltak olyan napok, amikor a vízigények 130 ezer köbméter körül alakultak, tavaly a legszárazabb időszakban sem ment 50 ezer köbméter fölé a városi vízigény – mondta a vezérigazgató.

Ányos JózsefAnnak ellenére, hogy a debreceni víz tökéletes minőségű, sokan mégis megveszik a boltban az ásványvizet, ráadásul a szénsavmenteset, ami egyáltalán nem jobb, mint a vezetékes víz, ráadásul többe is kerül.

- A víz- és a csatornadíj egy köbméter, azaz 1000 liter esetében mintegy 600 forint, ehhez képest 1 liter ásványvízért kifizet mondjuk hatvan forint az ember. Egy köbméterre vetítve ez hatezer forint. Nem is beszélve arról, hogy ha a boltig autóval megy, akkor a benzinfogyasztás is pluszköltséget jelent – hallhattuk Ányos Józsefet.

A vezetékeket természetesen tisztítani kell, ehhez egyre kevesebb klórt használ a Debreceni Vízmű, a gombákat, spórákat egy UV sugárzást kibocsájtó berendezéssel pusztítják el, így már nem csíraképes vizet juttatnak a hálózatba. Ahhoz viszont, hogy ott megtartsa a minőségét a víz, minimális mennyiségben használnak klórt, de jóval a megengedett tartalom alatt juttatják azt a vezetékbe.
 
A teljes beszélgetést hétfőn este, 20 órától nézheti meg a Zöldkamera című műsorban.

Forrás: dehir.hu