Víz Világnap 2016

Az ENSZ közgyűlése 1994-ben döntött arról, hogy március 22.-e legyen a víz világnapja, mert egyre jobban érzékelte mindenki, hogy beköszönt a „vízválság” korszaka.

A vízhez való viszonyunk összetettségét jellemzi, hogy minden évnek megvolt a vízzel kapcsolatos üzenete, amelyekben ráirányították a figyelmet egy-egy fontos, kiemelt részterületre. Ezek között szerepelt a víz és - katasztrófa, az életért, az egészséges világért, az élelmiszerbiztonságért, a városokért, jelmondat. Az idei évi szlogen a vízzel kapcsolatos munkára, a munkahelyekre irányítja rá a figyelem, amit úgy is értelmezhetünk, hogy:

„DOLGUNK A VÍZZEL”

Értelmezve az üzenetet elgondolkodhatunk azon, hogy kinek, kiknek is szól ez az üzenet, kinek van dolga a vízzel?

Talán természetes, hogy mindenki a maga környezetéből kiindulva határozza meg a dolgát, így az átlagember úgy gondolja, hogy neki csak annyi a dolga a vízzel, hogy megnyissa a csapot, megigya, főzzön vele, használja tisztálkodásra, mosásra, fizesse meg a díját, aztán élvezze a természetes vizeket szabadidejében, fürödjön, ússzon benne. De még ezt a nagyon leegyszerűsített viszonyulást is egyre kevesebb ember mondhatja el magáról. Csökken azoknak a vízfelületeknek a nagysága, ahol szabadidőnket eltölthetjük, egyre nehezebb a víz árának megfizetése, drasztikusan csökken a mindennapos létfenntartáshoz szükséges ivóvízhez való hozzáférés minőségben, és mennyiségben. Mindez globális méretekben, térben és időben eltérően jelentkezik, így vannak, akiknek ez mindennapi küzdelmet jelent, és vannak olyanok, akik ebből még semmit nem éreznek. Az üzenetek leginkább azoknak szólnak, akik még nem érzékelik a vízválság hatását, jeleit.

A világ vízkészlete állandó, de a használatára egyre többen tartunk igény, így dolgunk a vízzel, sokkal összetettebb, bonyolult rendszert alkot. Csak a legfontosabb elemeket kiemelve: óvni kell vízbázisainkat, ki kell termelni a szükséges mennyiségeket, meg kell tisztítani a szükséges mértékre, el kell osztani a vízhasználók között, majd a használt vizeket el kell vezetni, meg kell tisztítani, és visszavezetni a természetes körforgásban úgy, hogy mindez közben még energiát akarunk vele termelni, öntözésre akarjuk használni, és szabadidőnk eltöltése során is élvezni akarjuk. Mivel a vízkészletek korlátozottak egyre fontosabbá válik a vízkészletek használatának jogi szabályozása nemzetközi, és nemzeti szinten egyaránt.

Ha a világ úgy működne, hogy mindenkinek azonosak lennének az érdekei a vízzel kapcsolatban, akkor talán nem itt tartanánk. De a világ változását, érdekek hajtják, és ezért különböző érdekcsoportok vannak, akik a vízhez való viszonyukat saját érdekeik szerint alakítják, erejük, befolyásuk mértékében.

Nincs ez másként a hazai viszonyaink között sem. Volt idő, amikor a legfontosabb érdek az volt, hogy mindenki számára legyen elérhető az egészséges vezetékes víz. Volt olyan időszak, amikor az volt a cél, hogy minden település saját kezébe vegye a vízszolgáltatást. Sokszor volt cél, hogy az ivóvíz legyen olcsó, független az előállítás költségeitől. Aztán ránk köszönt az európai uniós csatlakozás, és elsődleges szempont lett a közműolló zárása, valamint a vízminőség-javítás. 

Mindezeket követően 2011 után bevezetésre került egy új szabályozási logika, ami féket rakott a vízdíjak költségarányos növelésére, és döntött arról, hogy drasztikus gyorsasággal átalakítja a viziközmű szolgáltatói szervezeti struktúrát, és újra épít egy saját logika szerinti magyar viziközmű szolgáltatási rendszert. Az új politikai koncepció azonban nem önállóan csak a viziközmű szolgáltatási rendszert kívánta átalakítani, hanem sok vonatkozásban együttes szabályozást kívánt alkotni minden más közüzemi szolgáltatási szektorral közösen. Döntés született arról is, hogy a viziközmű szolgáltatás lakossági igénybevételének költségét is csökkentik 10%-ban, ami rezsidíj csökkentés néven vált közismertté. Ezen kívül, döntés született arról is, hogy a szolgáltatóknak is fokozottabb mértékben ki kell venni a részüket a központi költségvetés bevételeinek gyarapításából, a közműadó bevezetésével. Az intézkedések során kiemelt hangsúlyt kapott a közüzemi szolgáltatások nemzeti tulajdonba vétele, és ezen belül is az állami szerepvállalás erősítése. 

A 2011 óta bevezetett intézkedések, új törvények, jogszabályok, felügyeleti szervek, alapján azt mondhatjuk, hogy megelőztük cselekedetekben a 2015.évi víz világnapi üzenetet, hiszen minden téren jelentős mértékben volt mindenkinek dolga a vízzel.

Néhány év távlatából azonban már érdemes megvizsgálni, hogy amit terveztünk, cselekedtünk, elégséges volt-e, amit tettünk az a célokhoz vitt-e közelebb.

Az elsődleges célként kitűzött üzemeltetői struktúra megváltoztatása, a szolgáltatók számának csökkenése, a viziközmű szektor nemzeti kezekbe vétele, első ránézésre sikeresen teljesült. A közel 400 szolgáltatóból mára kb. 40 szolgáltató lát el viziközmű szolgáltatást, nőtt az állami tulajdonú vízművek működési területe, az önkormányzati tulajdonú cégek egyre inkább regionális szinten működnek, növekedett a nemzeti tulajdonlás a szektorban. Ennek következtében hatékonyság javulást, szervezettséget, minőségi javulást vártunk el, mind a szervezetműködés, mint a szolgáltatás gazdasági mutatói, mint a vízminőség területén. Ebből sajnos nagyon keveset sikerült megvalósítani, amit befolyásoltak a szektor külső, és belső feltételinek romlása. 

A vízdíjak 2012.év eleji szinten való befagyasztását, a rezsidíj csökkenés árbevétel kiesését, a közműadó terheit sajnos, minden igyekezet ellenére sem sikerült költségcsökkentéssel, hatékonyjavítással kompenzálni, így az elvárt gazdasági stabilitás helyett, a likviditási problémák, a veszteséges működtetés, az elmaradó karbantartások, a hiányzó rekonstrukciók problémája zúdult a szektorra. 

Nem sikerült megoldást találni a cégek számának csökkenésével párhuzamosan a foglalkoztatott létszám csökkentésére, feszítő gond lett a bérfeszültség, a bérszínvonal elmaradás, az eltérő szakmai felkészültségek cégen belül. Több helyen nem sikerült megoldani a működési terület növekedésével párhuzamosan a szükségszerű szervezeti változtatásokat, lelassultak döntési folyamatok, nehézkessé vált a szolgáltatás tulajdonságából adódó gyors reagálási igény. 

A rezsidíj csökkentés hatását a fogyasztók alig érzik, hiszen átlagosan a háztartási kiadások 3%-át kitevő viziközmű szolgáltatási költségek 10%-os csökkenése alig érzékelhető a lakosság számára, de a szolgáltatóknál, főleg a kisebb településeken, ahol nincs meghatározó nagyságú gazdálkodási célú vízhasználat, szinte teljes mértékű 10%-os árbevétel kiesést jelentett. 

A közműadó vezetékhosszra vetített egységes díja, aránytalan, és igazságtanul nagy terhet ró a viziközmű szolgáltatói szektorra, más vezetékes szolgáltatókhoz viszonyítva. Bizonyított tény, és a viziközmű szolgáltatás sajátosságából következik, hogy az ivóvíz ellátás, és a szennyvízelvezetés együttes szolgáltatása miatt a közműadó teher duplája más szolgáltatókhoz viszonyítva. Amíg más vezetékes szolgáltatói szektorok árbevétel arányos közműadó terhe nem haladja meg a 2-2,2%-ot, addig a viziközmű szolgáltatói szektor árbevétel arányos terhe átlagosan meghaladja az 5%-ot. A közműadó rendszerét mindenképp sürgősen módosítani szükséges, mert a szektor igazságtalanul nagy terhének problémáját tovább gerjeszti az is, hogy a kisebb települések adottságai folytán, önmagában a közműadó mértéke az árbevétel 20-25%-át is eléri, amit a legnagyobb hatékonyságjavító intézkedésekkel sem lehet kompenzálni.   

A díjbefagyasztás miatti változatlan árbevétel mellett az összességében majd 15-30%-os többlet teher következménye, hogy a korábbi időszakra jellemző néhány %-os nyereség eliminálódott, a cégek vagy veszteségesen működnek, vagy a gazdasági stabilitás fenntartása érdekében a viziközmű vagyon működőképességének fenntartására nem költenek. Sajnos sok esetben a két következmény együttesen is fennáll, minden erőfeszítés ellenére.

Az ágazatra vonatkozó új politikai koncepció árpolitikai részleteit a szolgáltatói kör nagy érdeklődéssel várta. Megértés mutatkozott abban, hogy a változtatások előtt fixáljuk az állapotot, teremtsük statikus állapotot, de ezt követően egyre türelmetlenebbül, aztán az idő múlásával fogyó hittel várja a szükséges lépéseket. Közismert tény volt már korábban is, hogy a viziközmű szektor forráshiányos, ha az uniós direktívák szerinti teljes költségmegtérülés elvét akarjuk érvényesíteni. Forráshiányos volt azért, mert soha nem volt igazából megoldva az amortizáció kellő mértékű elszámolása a díjakban, az önkormányzatok a bérleti díjakat más célokra is felhasználták, felhasználhatták, a díjak korábban sok helyen politikai, és nem gazdasági szempontok alapján lettek megállapítva. A díjakban nincs kellő fedezet a működési kiadásokra sem, hiszen 2012 óta a nagyarányú közműberuházások hatására jelentősen fejlődött a szennyvízkezelési technológia, az egyszerű vízkivételek helyett, bonyolult víztisztító technológiákkal lettek a vízműtelepek felszerelve, aminek hatására növekedett az üzemeltetéshez szükséges gépek, berendezések száma, energia igénye, általános lett a vegyszerfelhasználás. További következménye a fejlesztéseknek, hogy növekedett a szakember igény, hiány lett speciális szaktudásból, az alacsony bérek miatt az ágazat nem tudja biztosítani, megtartani a képzettségnek megfelelő béreket.

Statisztikailag nagyon szép adat, hogy az elmúlt évtizedekben több ezer milliárd forint fejlesztés történt az ágazatban, de ez mind bővítő jellegű beruházás volt, és a használati idejének végén járó régi, 50 éves, vagy még ennél is régebbi  közművek rekonstrukciója elmaradt, így ezek üzemeltetése egyre drágábban tarhatóak fent. Az elmaradt rekonstrukciós igények közel azonos nagyságrendű forrást igényelnének, mint ami a fejlesztésekre lett fordítva, de jelenleg ilyen feladatokra uniós forrás csak nagyon korlátozott mértékben fordítható. Ha a díjakban a felújítás fedezete nem biztosítható a jövőben sem, akkor bizony a költségvetésnek azzal kell számolnia, hogy az ágazat befizetői pozíciója megfordul, és támogatásra szorul. Mindezek alapján az ágazat átalakítása a gazdasági területen megrekedt, a befagyasztott állapot miatt a szektor a tartalékainak felélésén túl az önemésztés szakaszába lépett, aminek a közeljövőben a szolgáltatás színvonalára kiható negatív következményeit elkerülni már lehetetlen lesz.

 

Némi reményt kelt az a nemzetgazdasági stratégia, az a globális vízgazdálkodási probléma megoldásba való bekapcsolódásunk, amely keretében a vízipar jelentős külkereskedelmi tényezővé vált, aminek keretében a magyar államfő bekapcsolódott a globális kríziskezelésbe. Azt azonban nem szabad elfelejteni, hogy a vízipar nem tud majd sokáig versenyképes lenni, ha fejlesztéseire, termékeire hazai viszonyok között nem lesz piac, nincs működtetésére lehetőség, és szakadék képződik az ipar és a rá épülő szolgáltatás között. Nem tudunk majd a krízisek kezelésére bevált eljárásokat ajánlani, mert hazai terepen sem találjuk meg, a krízis megoldását.

Víz világnap van! A szlogenünk: dolgunk a vízzel.

Elkönyvelhetjük, hogy hazánkban az elmúlt években sokat foglalkoztunk a vízzel, kiváltképpen a viziközmű szolgáltatással. Dolgainkkal azonban még nem végeztünk, eredményeinkkel még nem lehetünk elégedettek. Elindultunk egy új úton, szinte minden elemét a viziközmű szolgáltatásnak újra akarjuk értelmezni, megváltoztatni. Több területen gyorsan haladtunk, a haladás sérelmekkel, veszteségekkel járt, amivel nem sokat törődtünk a cél érdekében. Vannak területek, ahol a változtatás szükséges, de még semmi nem történt. Haladnunk kell előre, amíg meg nem bizonyosodunk arról, hogy a cél elérhető közelségbe került, de a célok nem teljesülhetnek akkor, ha a veszteségekre nem figyelünk, a korrekcióra nem szánunk időt és energiát, és a cél eléréséhez elhanyagolunk részfeladatokat. A magyar viziközmű szektor jelene, és jövője csak közös erőfeszítések által, sportnyelven, csapatmunkában jut előre. A csapatversenyt sem azok szokták megnyerni, akiknek van egy jó versenyzője, hanem azok, akiknek kiegyensúlyozott teljesítményre képes tagjai vannak.

A magyar viziközmű szektor érdekében legyünk egy olyan csapat tagjai, függetlenül attól, hogy államfő, miniszter, képviselő, köztisztviselő, igazgató, vagy gépész a hivatásunk, és legyünk abban érdekeltek, hogy a vízért folytatott globális küzdelemben, versengésben, előbb a hazai pályán teremtsük meg azokat a feltételeket, melyeket aztán példaként lehet mások számára is felmutatni, nem másért, mint a vízért, és a fogyasztókért.

Debrecen. 2016. március 22.

 

Ányos József