Tartós forgalom korlátozás a Péterfia utcán

A csőtörés következtében a pontos hibafeltárás érdekében a napokban talajradaros vizsgálatokat kell végezni, az üregképződés pontos meghatározására, és ez alapján kell a javítási technológiát kidolgozni.

A Thaly Kálmán utca, sarki épületből érkezett lakossági panasz május 26-án délután a pincében megjelenő vízre. A vízhálózati üzem a helyszínen megállapította, hogy egy 300 mm átmérőjű azbesztcement ivóvízvezeték töréséből származik a víz. A csőtörésből származó jelentős mennyiségű víz nem az útfelületen jelent meg, hanem a közelben húzódó szennyvízcsatornába ömlött. A meghibásodott vízvezeték éjfélre kijavításra került, a szolgáltatás kiesés csak szűk körben, és rövid ideig érintette a lakosságot. A csőtörés helyszínének feltárása során kiderült, hogy a vízvezeték körül, az úttest alatt, jelentős méretű üreg képződött, ami ideiglenesen feltöltésre került.  Hétfőn reggel megkezdődött a csatorna szakasz vizsgálata is, mivel a csőtörésből származó víz nem a víznyelőkön keresztül, hanem a talajban talált utat, ami azt jelenti, hogy a csatornán is folytonossági hiba van.

A hiba feltárásakor kiderült, hogy az üzemelő csatorna jó állapotú, de a 70-es években végzett villamos pálya átépítési munkálatok során a nagyátmérőjű, felhagyásra került csatornaszakasz nem lett visszabontva, vagy eltömedékelve, és az elfolyt víz ezen keresztül jutott be a csatornában.

A pontos hibafeltárás érdekében a napokban talajradaros vizsgálatokat kell végezni, az üregképződés pontos meghatározására, és ez alapján kell a javítási technológiát kidolgozni. A tervek szerint további útbontásra nem kerülne sor, amennyiben a meglévő üreg a jelenlegi munkagödörből feltölthető lesz, vagy esetleg cementhabarcs injektálással lehet csak az üregeket kitölteni. A képződött üregeke feltöltése nemcsak a gépjármű forgalom miatt fontos, hanem a villamos pálya miatt is. A közlekedésben okozott zavarokért elnézést kérünk.