Tájékoztató Mikepércs lakosai részére!

Mikepércs ivóvízellátásának üzemzavarával kapcsolatban a következőkről tájékoztatjuk Önöket! 2018. augusztus 6.-án 19 óra 15 perckor Mikepércs településen egy gólya által okozott villamosvezeték zárlata miatt megszűnt az áramszolgáltatás.

A település vízellátó rendszerén nem víztoronnyal megoldott a nyomástartás és mennyiségi tározás, hanem azt frekvenciaváltóval vezérelt hálózati szivattyúk biztosítják térszíni medencékből, így azok áramellátás hiányában nem tudnak vizet termelni és nyomást tartani a hálózaton.

Ebből adódóan az áramellátásban bekövetkezett hibát követően rövid időn belül a település ivóvízellátó-hálózatán nyomásesés majd vízhiány következett be. Munkatársaink távfelügyeleti rendszerben észlelték a hibát és azonnal intézkedni kezdtek.

A villamos-energiaszolgáltatóval azonnal kapcsolatba léptünk és a kapcsolatot igyekeztünk is fenntartani. Az E.ON arról tájékoztatott bennünket, hogy az áramellátást 45 perc, esetleg 1 órán belül helyre tudják állítani. Mivel a vízműtelep energia ellátása jelenleg nem úgy épült ki, hogy automatikus aggregátoros megtáplálást is biztosítson, ezen rövidnek minősíthető időtartamra nem tartottuk indokoltnak a költséges és a gyengeáramú, vezérléstechnikai berendezésekre nézve rendhagyó igénybevételt jelentő áramfejlesztővel történő szivattyúzást.

Az E.ON tájékoztatásai szerint jártunk el, de sajnos a tájékoztatástól eltérően, több mint három óra múlva, csak 22 óra 30 perckor sikerült a vízműtelep áramellátását helyreállítaniuk és a víztermelést megkezdenünk. Az áramellátás helyreállításáig és azt követően is szakembereink a helyszínen voltak éjszakába nyúlóan a vízellátás zavartalanságát biztosítva.

Az áramszünetből, feszültségingadozásokból eredően több érzékeny vezérléstechnikai és kommunikációs eszköz nem működött megfelelően, illetve kiderült, hogy tönkrement ezért volt és van jelenleg is szükség kezelői felügyeletre az ellátás biztonsága érdekében. Szakembereink jelenleg is dolgoznak az eredeti üzemállapot helyreállításán, amely tevékenység során óhatatlanul, a mai nap délelőtti óráiban előfordultak nyomásingadozások, esetleg rövid ideig tartó vízhiány. Várhatóan a mai nap folyamán a szolgáltatás zavartalansága eredeti állapot szerint helyreáll. Addig is kérjük türelmüket!

Az áramellátásban jelentkező egyre gyakoribb zavarok miatt, olyan beruházás elindítását tervezzük az önkormányzattal közösen, amely automatikus aggregátoros energia ellátást biztosítana a település zavartalan vízellátásának biztosítása érdekében.

Célunk, hogy 2019. évtől kezdve a hálózati energia ellátásban jelentkező zavarok ne okozzanak vízellátási zavarokat a településen.

Arról is szeretnénk tájékoztatni, hogy az elosztó hálózaton a vízhiány és nyomásesés miatt előfordulhat vízzavarosodás. Ennek kezelésére, megelőzésére a vízműtelepi technológia üzemének stabilizálását követően a napokban a hálózaton öblítéseket, beavatkozásokat végzünk, ami szintén okozhat átmeneti zavarosodást, de a szolgáltatott ivóvíz minden tekintetben biztonságos, minden paraméter tekintetében megfelel a közegészségügyi előírásoknak, emberi fogyasztásra alkalmas!

Reméljük, hogy válaszunkban talált magyarázatot és megértését, türelmét kérjük! Minden további észrevételével, jelzésével forduljon továbbra is hozzánk elérhetőségeinken!

Debreceni Vízmű Zrt.