Tájékoztatás a Csapó utcai helyreállítási munkáiról

A 2016. 05.02.-án történt csőtörés helyreállítási munkái az eredeti ütemterv szerint haladtak a hétvégén is. A pénteki napon, a sikeres nyomáspróbát követően megkezdődött a vízvezeték feletti földfeltöltés elkészítése. a vezeték feletti 1m vastag földfeltöltés megfelelő védelmet biztosít a vezeték környezetében folytatódó további munkáknak. A munkálatok ezen fázisában kijelenthető, hogy a csőtörés javítása befejeződött. Ezt követően már csak a keresztező közműalagút javítása munkái, és a munkagödör feltöltése következett volna. A közműalagút látható szakaszainak visszabontása során, azonban az derült ki, hogy a műtárgy és a benne vezetett csövek állapota rövid időn belüli felújításra szorulnak.  A Debreceni Hőszolgáltató Zrt. középtávú tervei szerint a felújítás időpontja 2018. év lett volna.  A jelenlegi állapotok, az Önkormányzat útfelújítási terveit is figyelembe véve, arra a döntésre kellett jutnia az érintett cégeknek, hogy a felújítást előre kell hozni, és azt most kell megvalósítani a helyreállítási munkák során.

A Debreceni Hőszolgáltató Zrt. rekonstrukciós munkái során, a közműalagút előregyártott vasbeton födém elemeit fel kell szedni az út alatt teljes szélességben. A közműalagútban elhelyezett összes vezetéket, teljes hosszban ki kell cserélni és a közműalagút mindkét végfalát újra kell betonozni. A munkálatok során a közműalagút oldalfalából 30cm-es sávot le kell vágni, hogy a vasbeton szerkezet felett is útalapot lehessen készíteni, tehermentesítve a közműalagút födémszerkezetét, és megakadályozva az új aszfalt burkolat repedését.

Az előrehozott, jelentős mértékű rekonstrukciós munkák szombat délelőtt meg is kezdődtek, hogy az eredetileg tervezet ütemterv szerinti forgalom visszaállítási határidő ne szenvedjen jelentősebb csúszást. A tervek szerint a csővezetékek cseréje vasárnap estére elkészülnek, és hétfőn megkezdődhet a vasbeton műtárgy felújítása.

A fontosabb munkaműveletről a fotók megtalálhatók a Debreceni Vízmű Zrt. honlapján, és Facebook oldalán.

A hétfőn kezdődő munkák az eddigi munkáktól eltérően, fokozott mértékű porral és zajjal járnak, ezért kérjük továbbra is a környező lakosság türelmét, és megértését.

Debrecen. 2016. 05. 08.

Debreceni Vízmű Zrt.
Ányos József
vezérigazgató