Pocsaj vízminőségi problémái

A Pocsaj-Esztár települések vízellátását biztosító vízműtelep üzemeltetését 2015. április 1-től vette át a Debreceni Vízmű Zrt.

Már az átadáskor jelentős vízminőségi problémákat tapasztaltunk, ami kiterjedt a fizikai és kémia paraméterekre, és a biológiai paraméterekre is. Az új rendszer megismerését követően haladéktalanul felvettük a kapcsolatot a kivitelezővel, és intenzív egyeztetések során közös megállapodásra jutottunk, hogy a vízműtelep csak jelentős átalakításokat követően lesz képes tartósan jó minőségű ivóvizet biztosítani. A megállapodás kiterjedt a konkrét beavatkozásokra, és azok költségeinek viselésére is. A Debreceni Vízmű Zrt. vállalta, hogy a szükséges átalakítások, szűrőtöltetek cseréjének munkadíj költségét viseli, a szükséges anyagok költségét pedig a korábbi kivitelező viseli. Az átalakítások legfontosabb része, amely során a belső csövezés részben át lett alakítva  a szűrő hengerek szakaszolhatósága, a gáztalanító berendezés hatásfokának javítása, és a tisztíthatóságát sikerült megoldani.

A gépészeti átalakítások után a szűrők töltetének tisztítása került napirendre, amely során meg kellett állapítani, hogy az ammóniummentesítést végző szűrők töltete annyira eltömődött és fertőződött, hogy annak komplett cseréjét kellett beütemezni. A elsődleges szűrőket erre az időre ki kellett iktatni, és így a tisztítást, az un. biztonsági szűröknek kellett ellátni. Sajnos az derült ki, hogy a biztonsági szűrők a korábbi szűrőtisztítás nem megfelelő elvégzése miatt, nemhogy kiszűrték volna a határérték feletti vas-mangán üledéket, hanem megtöbbszörözték a hálózatba juttatott víz mangántartalmát, aminek hatása a jogos lakossági panaszok lettek. A szűröket megpróbáltuk intenzív mosatással kitakarítani, és fertőtleníteni Debrecenből hozott speciális eszközökkel, de be kellett látnunk, hogy a több évi elmaradást már nem lehet helyrehozni, és a biztonsági szűrők töltetének a cseréjét is el kellett rendelni. A töltetcserék során sajnos a biztonság érdekében a meghatározott technológiai időket is be kellett tartanunk, mivel a bakterologiai laborvizsgálatoknak több napi időigénye van. A vízmű telepről bakterologiailag nem megfelelő vizet kiadni nem lehetett, mert a mangántartalom jelentős határérték feletti mennyisége „csak” olyan szennyező, ami érzékszervi hiányosságot mutat, de az egészségre nem káros, míg más szennyező komponensek akár fertőzés veszélyt is okozhattak volna.

A panaszok mielőbbi megszüntetése érdekében ideiglenes megoldásként, további munkaráfordítással, és előzetes javításokkal üzembe helyeztünk egy- korábban üzemen kívüli kutat is. A megfelelő vízminőséggel augusztus 18-tól üzemeltetjük a vízművet, ideiglenes jelleggel. A kimenő vízminőségben a mangántartalom már a telepen lecsökkent 60 g/l alá, míg a hálózatban 100g/l a korábbi 1000 g/l érték helyett, a további komponensek határérték alattiak. Ezeket az eredményeket a mai napon mértük gyors teszttel. Terveink szerint a napokban folyamatosan mintázzuk a hálózati pontokat is, és amennyiben a hálózatból a mangán csapadék kiürülését nem tapasztaljuk, úgy a közlejövőben lemosatjuk, szükség esetén szivacsdugó alkalmazásával a teljes hálózatot.  A szűrők üzemszerű működésének helyreállítása sajnos még időigényes, de terveink szerint szeptember második felére várhatóan  sikerült ezt is megoldanunk.

Az átalakítás, felújítás intenzitását sajnos befolyásolja az a tény, hogy a vízellátó rendszer nem rendelkezik jelentősebb tározó kapacitással és tartalék szűrőkapacitással, így a folyamatos vízellátás fenntartása miatt, munkánkat csak szakaszosan tudjuk végezni.

Kérjük a lakosság megértését, türelmét, és támogatását, hogy a munkák befejezésével tartósan jobb minőségű vizet tudjunk szolgáltatni annál, mint amilyen volt korábban, és mint amilyen jelenleg az átalakítási időszak alatt tapasztalnak.
Debrecen. 2015. augusztus. 24

Ányos József
vezérigazgató