Nem hoz drágulást az egységes vízdíj

Nem jár majd a víz drágulásával a díjak egységesítése, ugyanakkor az azonos tarifák kialakítása ősz előtt aligha reális.

Nem valószínű, hogy bárhol is áremelkedést hozna a vízdíjak egységesítése – vélekedtek a Napi Gazdaság által megkérdezett iparági szakértők annak kapcsán, hogy a kormány hamarosan benyújthatja a vonatkozó törvényjavaslatot. Ugyanakkor a víz árának egységesítése vélhetően szeptember előtt nem nagyon mehet végbe, ugyanis ehhez – a törvény elfogadását követően is – hónapokra lesz még szükség. Az egységes vízdíjak kialakítása azt követően vált lehetővé, hogy az elmúlt másfél évben az iparágban integrációs folyamat játszódott le. A víziközmű-törvény értelmében a múlt év vége óta csak olyan társaság szolgáltathat ivóvizet, amely legalább 150 ezer fogyasztót lát el. Ennek következtében a korábbi több mint 400 vízszolgáltatóból mostanra mindössze 46 maradt.

VízdíjAz összeolvadások következményeképpen azonban nem alakultak ki a korábbinál egységesebb vízdíjak. Vagyis a jelenlegi helyzetben a szolgáltatók 30-40-féle tarifával számolnak az ellátási területek különbözősége miatt. Mivel alig akadtak olyan víziközmű-cégek, amelyeknél bizonyos mértékig közelítették volna egymáshoz a díjakat, így az árelőkészítésért felelős Magyar Energetikai és Közmű-szabályozási Hivatalnak (MEKH) jelenleg is több mint 200-féle tarifával kell számolnia.

A legmagasabb vízdíj ma Magyarországon 500 forint köbméterenként, e felett ugyanis az állam kompenzációt nyújt a lakossági fogyasztók számára. A legalacsonyabb tarifa viszont 120 forint környékén áll a tavalyi rezsicsökkentést követően, vagyis az árak egységesítésével jókora különbséget kellene kiegyenlíteni a szabályozás segítségével. Ha a díjak a legalacsonyabb szint felé mozdulnának el, az szükségessé tenné valamilyen kompenzációs rendszer kialakítását, mivel a víziközmű-cégek egy része gazdasági értelemben ma is pengeélen táncol. Igaz, az integráció alacsonyabb működési költségeket is hozhat egyrészt a párhuzamosságok kiszűrésével, másrészt a nagyobb mennyiségű energiabeszerzésekkel. Az árak egységesítése kiterjedhet a csatornadíjakra is, ám itt a MEKH-nek még nehezebb dolga lesz, mint a vízdíj esetében, hiszen a tarifák itt még inkább szétaprózottak.

Forrás: napigazdasag.hu