Kiírták a közbeszerzést Nagycsere és Haláp ivóvízhálózatának kiépítésére

Debrecen - Régi álom válik valóra a két debreceni külső településrészen. A tender szerint a leendő nyertesnek kilenc hónap alatt végeznie kell a beruházással.

Az Új Főnix Terv és a Fidesz-KDNP frakció által indított Kertségi Fejlesztési Program kiemelt figyelmet fordít a kertségek és a városközponttól távolabb eső városrészek folyamatos fejlesztésére. A program egyik legnagyobb eleme lesz Nagycsere és Haláp ivóvízhálózatának kiépítése.

A munkára most írta ki a közbeszerzést az önkormányzat, a cégek február 7-éig jelentkezhetnek a felhívásra, mely szerint kilenc hónapra szól majd a szerződés, azaz a leendő nyertesnek ennyi idő alatt végeznie kell a beruházással.

Kovács István, Haláp városrész önkormányzati képviselője elmondta, régóta várnak a körzetben lakók az ivóvízvezeték kiépítésére. Hozzátette, abban bíznak, hogy eredményes lesz a közbeszerzés, a nyertes határidőre elvégzi a munkát, így legkésőbb év végére ott lesz a háztartásokban a vezetékes ivóvíz. 

Türk László, a nagycserei városrész önkormányzati képviselője úgy fogalmazott, az önkormányzat a külső városrészekben is igyekszik olyan fejlesztéseket megvalósítani, melyek javítják az ott lakók életminőségét, s nagyon örül, hogy ehhez a beruházáshoz a magyar állam támogatást nyújt.

A településrészeken jelenleg nincs közüzemi ivóvízhálózat, az ingatlanok vízellátása egyedi fúrt kutakkal történik. A településrészeken és azok vonzáskörzetébe tartozó tanyákon közel 2600-an élnek. Jelenleg fúrott kútból vagy palackos vízből látják el ivóvíz igényüket a lakók. 2016 őszén a Debreceni Vízmű Zrt. az önkormányzat felkérésére elkészítette a vezetékes ivóvíz-hálózat kiépítésének terveit. 

A településrészek ivóvíz-ellátását a Vámospércsi út mentén lévő gerincvezetékből biztosítják. A Panoráma útig húzódó meglévő gerincvezetéktől új, 4628 méteres vezetékszakasz épül a Nagycserén létesítendő új vízműtelepig, majd innen 4286 méter hosszan a halápi elosztóig.

A nagycserei tározó mellett egy nyomásfokozó központ is épül, mely biztosítja Nagycsere és Haláp területén a tervezett hálózatban a megfelelő nyomást és vízmennyiséget.

A nyomásfokozó központból külön gerincvezetéket építenek Nagycsere és külön Haláp vízellátására. A kiépülő gerincvezeték és az elosztó vezetékek teljes hossza 12 977 méter.

Megvizsgálva a fúrott kutakból nyerhető vizek minőségét, abban nem megfelelő mértékű az arzén- és a nitrit-, valamint kifogásolható mértékű az ammónium-tartalom. 

A kormány 2018 tavaszán döntött a beruházás támogatásáról, a szükséges 560 millió forintot 2018 szeptemberében teljes egészében átutalta a debreceni önkormányzatnak, így az ivóvízvezeték kiépítésének költségei biztosítottak ahhoz, hogy elinduljon a kivitelezés.

A beruházás az Új Főnix Terv része.

Forrás: www.dehir.hu