Debrecen-Kismacs vezetékes vízellátás nélkül maradt néhány órára

Kismacs ivóvíz ellátását egy 150 mm átmérőjű, 1,7 km hosszú, PVC anyagú távvezeték biztosítja, a vezeték a 33-as út mellett húzódik az un. Házgyári bejárótól Kismacs határáig.

2014. december 1-én 15,10 órakor érkezett bejelentés a Vízmű Rt. ügyeletére Kismacsról a Napraforgó utcából, hogy megszűnt a vízszolgáltatás az ingatlanon. A bejelentés alapján a Házgyári bejárától mintegy 800 m-re Kismacs irányába egy szerviz út alatt erős vízfolyást észleltek szakembereink. A sérült vízvezeték szakaszt ki kellett iktatni a vízellátásból, így Kismacs település a javítás idejére vezetékes vízszolgáltatás nélkül maradt, a szükség vízellátást lajtkocsiból biztosítottuk.

A hibás vezeték feltárását azonnal megkezdtük, a csővezeték felső felületéből 60 cm-es darab kiszakadt, és mellette közel 5 m hosszban felrepedt a cső. A csőszakasz helyére a PVC-nél rugalmasabb, és talán időtállóbb PE (polietilén) anyagú csövet építettünk be gyorskötő szerelvények alkalmazásával. A kijavított vezeték nyomás alá helyezése után tűzcsapokon keresztül öblítést végeztünk, a vezetékes vízszolgáltatást 22,00 órára helyreállítottuk Kismacson.

Fogyasztóink türelmét, megértését köszönjük.


Debrecen, 2014. december 2.

Debreceni Vízmű Zrt.